Erdei Balázs (1974.10.09.)
A motorozást 13 éves koromban kezdtem. Szüleim tanácsára beiratkoztam egy enduró szakosztályba, ahol elkezdődött motorversenyzői pályafutásom és sikeres ifjúsági versenyző lettem. Sajnálatos módon anyagi okok miatt később abba kellett hagynom. Első utcai motoromat 1996-ban vásároltam, egy Yamaha RD 125-öt. Ezzel már kóstolgattam az egykerekezés örömeit, de éreztem, hogy hosszú út vezet ahhoz, hogy komoly versenyző váljék belőlem. A Streetfighter sportról 2000-ben hallottam. Kunmadarasi versenyen láttam először, itt találkoztam Erdős Csabával, aki későbbiek folyamán hasznos tanácsokkal látott el. Amíg a szamárlétrát végigjártam, több japán sportmotorom volt. A nagy áttörést egy saját építésű Suzuki GSX-R 1100 motor jelentette. Első bemutatkozó jellegű versenyem 2002-ben volt, ahol utolsó helyen végeztem és rájöttem arra, hogy mennyire kihívásokkal teli, nehéz sportot választottam. 2003-ban lett először támogatóm és ez az év már sikeresnek tekinthető. Ebben az évben sokszor küszködtem technikai problémákkal. A 2004-es év hozta meg számomra az áttörést, mint versenyző. Ez köszönhető volt két fő támogatómnak: a BULL Magyarország és a YAMAHA Juhász és Budai Kft.-nek. Az ő segítségükkel sikerült egy új Yamaha YZF-R1 nyergében teljes szervíz háttérrel rajthoz állnom. Az anyagért köszönet Budai Péternek, Kiss Gábornak és Tomeenak, Mr.Tomnak.
|